Első nagylemez támogatása
2010.01.12 14:46projekt: 2010/01/03
A General Management Company
pályázati kiírása
a hazai könnyűzenei előadók első lemezeinek támogatására
A támogatás célja:
kiadott nagylemezzel nem rendelkező hazai és nemzetközi zenekarok első lemezeinek részfinanszírozása. A támogatható albumok minden esetben legalább 40 perc terjedelműek, tehát nagylemez kategóriába soroltak. A támogatott albumok online és fizikai úton is terjeszthetőek.
A pályázat pénzügyi forrása
A Magyar Köztársaság területén kereskedmi és közhasznű céllal működő jogi és természetes személyek a 2010. évi költségvetéséről szóló együttműködés alapján a kisebbségi kultúra támogatása, Rendelkezésre álló keretösszeg: nincs meghatározva
Támogatott műfajok: pop, rock, blues, jazz, elektro, metal, népzene, világzene és ezek tetszőleges fúziói.
A pályázat lebonyolítója:
General Management Company – Magyarország
Megvalósítási és lemezmegjelentetési időszak: 2010. október 1. - 2011. november 30.
A támogatott nagylemezeknek kötelezően ebben az időszakban kell hivatalosan, az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület által regisztráltan megjelenniük. Az elszámolt költségek számlái esetében a teljesítés dátumának is erre az időszakra kell esnie.
A pályázatok postára adási határideje: 2010. június 30.
A jelentkezések online részének eddig a határidőig be kell érkeznie, a postai küldemények esetében a feladás időpontját vesszük figyelembe.
Hiánypótlásra a beadási határidőig van lehetőség.
Pályázók köre: hazai és nemzetközi zenekarokat képviselő kiadók és magánszemélyek.
Magánszemély pályázók esetén minden esetben szükség van a kiadás költségeire vonatkozó számlákat befogadni és a General Management Company – Magyarország felé elszámolni képes pénzügyi lebonyolítóra, amely lehet gazdasági társaság, egyéni vállalkozás, nonprofit szervezet vagy közművelődési intézmény.
Pályázónként megítélhető támogatás: 300.000-500.000 Ft / lemez
Támogatható költségek:
nagylemez kategóriába sorolt albumokhoz kapcsolódóan:
* stúdiómunka költségei,
* lemezgyártás költségei,
* grafikai és nyomdai költségek,
* jogdíjak,
* a megjelenéshez szorosan kapcsolódó promóciós költségek (lemezbemutató koncert költségei nem tartoznak ide).
Saját forrás: minimum 30%
A támogatási összeg a teljes megvalósítási költség maximum 80%-át fedezheti. (Ezt a támogatási arányt ÁFA visszaigénylő pályázó vagy pénzügyi lebonyolító esetén a nettó összegekre, nem ÁFA alany pályázó vagy pénzügyi lebonyolító esetén a bruttó összegekre kell kalkulálni.)
A pályázatok kötelező tartalma: Postai és online regisztrációra egyaránt szükség van.
Postai úton, egy példányban, egy csomagban elküldve:
* Kitöltött pályázati adatlap (az adatlap letölthető a www.generalmanagementcompany.com honlap Tehetsegkutatas menüpontjából).
* a pályázó zenekar rövid bemutatása és a megjelentetni kívánt albummal kapcsolatos információk az alábbi szerkezetben, kb. egy A4-es oldal terjedelemben:
o rövid zenekari biográfia,
o stúdiómunkálatok tervezett helye és időpontja,
o a nagylemez megjelenésének tervezett időpontja,
o fizikai terjesztés esetén tervezett legyártandó darabszám,
o a nagylemez rövid terjesztési és promóciós terve;
* A kiadó vagy egyéb pénzügyi lebonyolító létezését igazoló 30 napnál nem régebbi jogi dokumentáció:
o cégkivonat hiteles másolata;
o vagy alapító okirat hiteles másolata (amennyiben a pályázó esetében nem igényelhető cégkivonat);
o vagy egyéni vállalkozó esetén vállalkozói igazolvány hiteles másolata.
* A kiadó vagy egyéb pénzügyi lebonyolító aláírási címpéldányának hiteles másolata.
* A kiadó vagy egyéb pénzügyi lebonyolító ÁHT és rendezett munkaügyi kapcsolatok nyilatkozata (formanyomtatványa letölthető a www.generalmanagementcompany.com honlap Tehetsegkutatas menüpontjából).
* A kiadó vagy egyéb pénzügyi lebonyolító érintettségi nyilatkozata és (érintettség esetén) közzétételi kérelme (formanyomtatványa letölthető a www.generalmanagementcompany.com honlap Tehetsegkutatas menüpontjából).
Pályázati adatlap
Munkáltató nyilatkozat
Érintettségi nyilatkozat
ÁHT nyilatkozat
General Management Company – Magyarország - ONLINE PÁLYÁZATI REGISZTRÁCIÓ menüpontba feltöltve:

* a pályázó zenekar által előadott 2 db. mp3 formátumú dal (lehetőleg az albumra is felkerülő saját szerzemények);
* 1 db. zenekari fotó.
A General Management Company munkatársai (a pályázó kérésére) kizárólag a feltöltött online regisztrációk szöveges részében tudnak utólagos javításokat végezni. A képi és hangfájlok feltöltése esetében a pályázó felelőssége, hogy azok megfelelő minőségben kerüljenek fel a zenekari online pályázati profiljára. Technikai probléma esetén többször is feltölthető egy zenekar online pályázata, ekkor a General Management Company munkatársainak e-mailben jelezni kell, hogy mely hibás profilok törölhetőek.
Postai és online pályázati elérhetőségek:
Postacím:
Kérjük, hogy a pályázati anyagokat tartalmazó borítékra írják rá: "GMC első lemez 2010".
Online regisztráció: generalmanagement@windowslive.com
A pályázatok szakmai elbírálásának tervezett időpontja: 2009. június 29. - 2009. július 3.
Az elbírálás során figyelembe vett szempontok:
Az előzetes pontozás a feltöltött online pályázati profilok alapján történik, ezért kulcsfontosságú, hogy ezek megfelelő minőségben álljanak rendelkezésre. Az előzetes pontozást követően a bírálóbizottság az online profilokat összeveti a postai úton beküldött pályázati anyagokkal, ezt követően pedig közös döntéssel véglegesíti a pályázatok szakmai elbírálását. Az elbírálás legfontosabb szempontjai:
* a pályázó zenekar szakmai háttere, tehetsége, eredetisége,
* a demonstrációs hangzóanyag minősége, hangszeres tudás,
* korábbi fellépések, tehetségkutató versenyeken elért eredmények,
* a kiadvány esetében előrejelezhető érdeklődés,
* hatékony terjesztés és promóció.
Szakértő Bizottság tagjai
A támogatásokról a szakértő bizottság javaslata alapján a General Management Company által kijelölt és a Magyar Köztársaság területén működő partner cég áltatl kijelölt szakember dönt.
A döntést követő 15 napon belül a pályázat eredményéről a pályázat bonyolítója írásban értesíti a pályázókat.
Támogatási szerződések megkötése:
A nyertes pályázókkal vagy pénzügyi lebonyolítóikkal a hivatalos döntések megszületését követően (45 napon belül) a pályázat lebonyolítója támogatási szerződést köt.
A nyertes pályázóknak vagy pénzügyi lebonyolítóknak a támogatási szerződések megkötése előtt az alábbi dokumentumokat kell kötelezően beküldeniük:
* a pályázó vagy pénzügyi lebonyolító számláját vezető pénzintézet által ellenjegyzett, a pályázat lebonyolítója, mint kedvezményezett részére kiállított inkasszó meghatalmazás, amely a támogatási összeg előfinanszírozás formájában kifizetésre kerülő 50%-ára vonatkozik;
* 30 napnál nem régebbi APEH és VPOP "nullás igazolás";
A támogatási szerződés melléklete a támogatási összegnek megfelelő, végleges költségvetés. Ebben a pályázati lapon megadottakhoz képes új költségelem nem szerepelhet, amennyiben a megítélt támogatás kisebb, mint az igényelt, az egyes költségelemek összegei arányosan csökkenthetőek.
A támogatási összegek folyósítása:
A támogatások vissza nem térítendő pénzügyi támogatások formájában kerülnek kifizetésre két ütemben:
* I. ütem: A támogatási szerződések megkötését követően a pályázóknak megítélt támogatási keret 50%-a kifizetésre kerül.
* II. ütem: A második 50% kifizetésére a pályázat elszámolásának kézhezvételét és elfogadását követően, legkésőbb 2011. június 30-án kerül sor. Amennyiben a pályázó hamarabb számol el, a támogatás kifizetésének II. üteme is hamarabb teljesíthető.
Elszámolás:
* a pályázatok elszámolását a támogatási szerződések megkötését követően, legkésőbb 2010. május 20-ig kell megküldeni a General Management Company – Magyarország címére
* A támogatás elszámolása kizárólag abban az esetben elfogadható, ha a támogatott albumot az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület a megvalósítási időszak során hivatalosan kiadott nagylemezként regisztrálja.
A pénzügyi és szakmai beszámolók kötelező tartalma:
* a hivatalosan megjelent album 2 példányban CD, bakelit, pendrive vagy egyéb hanghordozón (fizikai megjelenés esetén kizárólag eredeti példányokat fogadunk el);
* szakmai beszámoló: tartalmazza a megjelentetés részletes információit (stúdiómunka, lemezgyártás, terjesztés, promóciós kampány, legyártott darabszám, stb.);
* pénzügyi beszámoló: részletesen tartalmazza a projekt teljes költségigényét és a támogatási összeg, valamint a legalább 30% önrész elszámolására vonatkozó számlákat.
* A bemutatott számlák és egyéb pénzügyi elszámolási dokumentumok eredeti példányaira a támogatásra történő elszámolás tényét minden esetben fel kell vezetni.
A támogatott kiadványokon az alábbiakat kötelezően fel kell tüntetni:
* General Management Company logó
* A General Management Company – Magyaroszág üzleti partnerének logója
* A következő felirat: "A kiadvány a (partnernév) és a General Management Company programjának támogatásával jelent meg."
* Amennyiben a támogatás ténye csak a lemez megjelenését követően válik hivatalossá, a támogatott albumokat a fenti logót és mondatot megjelenítő matricákkal kell utólag ellátni.
A kiíró a támogatás során a támogatott által büntetőjogi felelőssége tudatában közölt adatok, bizonylatok, számlák valódiságát ellenőrizheti. Amennyiben a közölt adatok, bizonylatok, számlák nem bizonyulnak valósnak, a kifizetett támogatásokat vissza kell fizetni.
A pályázattal kapcsolatos további információk: www.generalmanagementcompany.com
Kelt: 2009. december 30.

2010/01/03

———
Vissza